Ami a csövön kifér

Állok a konyha közepén, és hallgatok. Legszívesebben megszervezném az egész lakás felújítást, kézbe venném az ügyet, diktálnám a tempót. De nem teszem. Itthon vagyok, ez nem munkahely, itt nem kell bizonyítani. Itthon nő vagyok, nem a tökéletes munkaerő. Ez talán elsőre lemondóan hangzik. Visszavonulásnak egy klasszikus, háziasszonyos nyuszika szerepbe, ami már kiment a divatból. Nem értek egyet!

Nőként úgy növünk fel, hogy tanulunk, diplomát szerzünk. Karriert építünk, pénzt keresünk, megalapozunk egy stabil szingli létet, hogy erős, független nőként léphessünk majd egy kapcsolatba. Ebben a kapcsolatban tervezünk majd gyereket szülni, gyereket nevelni, közben visszatérni a munkánkhoz. Emellett szépek, fittek is akarunk maradni, a munkahelyen okosak, nyerők, netán dominánsak, vezetők is.

Ez lenne nőnek lenni? Ezek mind a mi feladataink? Hogyan lehet egy női hátsóval ennyi lovat megülni? Mi marad a férfiaknak?

Az egyenlőség eszméje mentén úgy érezzük, hogy nőként mindenre képesek vagyunk. Ez egyébként így is van, ha akarjuk, tudjuk. Ebben nem vagyunk kevesebbek, alacsonyabb rendűek a férfiaknál. A probléma azzal van, hogy nem csak hogy mindenre képesek vagyunk, de úgy érezzük, hogy ezt a mindent meg is kell valósítsuk. Különben alsóbbrendű, múlt századi kötényes nyuszinak néznek minket.

Mindezeken felül igényeink is vannak, például egyikőnk sem egy éretlen fiúcskával szeretné párkapcsolatban találni magát, akit pelenkázni és etetni kell. A felnőtt, felelősségteljes férfi azonban felelősséget akar vállalni néha ezért-azért. Ha nem lehetetlenítjük el, megtalálja ő is azt a szerepkört, ami által férfinak érzi magát. Hagyjuk ezeket őrá! Nem attól leszünk nők, hogy faltörő amazonként mindig megváltjuk a világot.

De vajon mindenben engednünk kell? Mi a helyzet például akkor, ha a férfi attól érzi magát férfinak, hogy nem csinál otthon semmit? Előállhat az a helyzet, hogy minden „női” munka ránk marad, de valahogy nem érezzük, hogy ettől helyére billenne a világ. Vagy ott a másik véglet: hogy tudunk férfiként tekinteni arra, aki bepakolja a mosást, de helyette nőként nekünk kell kalapácsot és csavarhúzót ragadnunk szükség esetén?

Ha Te is gondolkodsz hasonló kérdéseken, mindenképpen gyere el következő rendezvényünkre! Október 2-án, V. Kulcsár Ildikó, a Nők Lapja ismert újságírója lesz a vendégünk és a mindennapok öniróniáiról beszél nekünk, mert a fanetiekhez hasonló kérdések megválaszolásához szükségünk van nap mint nap EGY KORTY DERÜRE! Nézd mega programot: http://www.harmoniavonal.hu/programok.php

V. Kulcsár Ildikó, a Nők Lapja újságírója