Állok egy átlagos munkanap reggelén a mosogató fölött. Indulnom kéne dolgozni. Nedvesen meredeznek felém a piszkos edények, evőeszközök. Bármilyen szögből nézem is a tornyot, nagyon úgy tűnik, hogy nem mosogattam el tegnap este. És most a reggelit is rátornyozom.
Lelkiismeret furdalás. Az érzés hatására megszólal egy vészcsengő, “na nehogy már lelkiismeret furdalásom legyen a mosogatnivalók miatt”, és a mosogatás egyes stádiumába kattanok: ez a tagadás. Nem volt időm, nincs időm, nincs kedvem, nem érdekel, nem vagyok konyhatündér… én dolgozó nő vagyok, kérem szépen! Az edények meg majd kivárják a sorukat.
Katt, kettes stádium: kétségbeesés. Te úristen, vasalni sem vasaltam, és ablakok hónapok óta olyan koszosak, hogy kilátni sem lehet rajtuk! És most még a mosogatnivaló is! Hol van ilyenkor a Férfi, a Lovag? Ha már a vasalót nem hajlandó sosem megfogni, igazán elmosogathatott volna tegnap este! Hol ejt csorbát ez az ő férfiasságán? Én egy fikarcnyit sem érzem, hogy a mosogatástól nőiesebb lennék! Ti szoktatok ilyesmit érezni?
Katt, hármas stádium: megbékélés. Rájövök, hogy ma sem derítettem ki, hogy mitől nő a nő, és mitől férfi a férfi, de a mosogatáshoz bizonyára nem sok köze van a dolognak. A mosogatás csak egy egyszerű tevékenység, ami valamilyen módon része a férfi és a nő közötti munkamegosztásnak. Akár el is mosogathatnék… na majd este, ha hazaértem. Feltétlenül.
Négyes stádium: ez lenne maga a mosogatás. Idáig azonban nem jutok el, mert aztán munka után hazaérünk, és ő szó nélkül odaáll, és három perc alatt megcsinálja. Csak nézem, és azon töprengek, hogy vajon ő szánt-e erre a mosogatás témára fél gondolatnál többet…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: