Eszedbe jut olyan eset, amikor egy munkahelyi összecsapás után azt kérdezted magadtól, hogy “túl sok voltam?”. Vagy azt, hogy “talán túl kevés?”. Hányszor esik meg veled egy nap, egy héten, egy hónapban, hogy azt latolgatod, hogy vajon megfeleltél-e?
Velem épp ma esett meg ilyesmi. Azóta újra- és újrajátszom a fejemben, mit kellett volna másképp csinálnom. Proaktív voltam, és határozott. Mérlegeltem, döntést hoztam. Milyen tökéletesen hangzik! Aztán jött a főnök a maga ellenvéleményével. Ellenparancsával. Azóta gyötrődöm és variálok. Kombinálok, miközben a kétségbeesés és a dühös visszavágás szélsőségei között pattogok, mint egy pingponglabda. Nem bírok dűlőre jutni, mit kellett volna máshogy tennem.
De egy idő után tulajdonképpen már nem is ez a lényeg, csak az, hogy a főnök meg ne tudja: elbizonytalanodtam. Mert egy női alkalmazott okos, határozott. Bölcsen mérlegel, proaktívan cselekszik. Nem ül a kis bokszában, mint nyuszi a fűben. Nem értetlenkedik. Nem tétlenkedik. De legfőképpen nem hisztériázik, mint egy gyerek: elfogadja, ha nincs igaza.
A barátok persze velem fognak majd egyetérteni, mert egy főnöknek ebben a körben nem lehet igaza. Ez megnyugtat majd, amihez annak is lesz köze, hogy mellesleg a magunk okulására kibeszéljük mások életét, amihez természetesen mind jobban értünk, mint a sajátunkhoz, és ez remekül eltereli a gondolataimat az eredeti problémáról.
De dolgozni másnap is be kell menni. Hogyan tovább? Meglátom a főnököt, és a sok baráti tanács hirtelen szertefoszlik. Rámosolygok. Mert egy jó női munkaerő kedves is…
Te érezted már magad csapdában egy munkahelyi vagy egy családi szerepben? Milyen elvárások nyomasztanak legjobban a mindennapokban? Erről is beszéltünk első rendezvényünkön, ahol a téma az „útkeresésbe” torkollott, de erről egy másik blogban…
A mediátor és a pszichológus párbeszéde rendezvényünkön: S.Tóth Márta és Páli Patrícia
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: